LES (2) szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint LES (2) szó jelentése, értelmezése:

fn. tt. les-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. 1) Jelenti azon helyzetet, melyben az van, ki valamire vagy csupán várakozó, vagy leginkább ellenséges szándékból vigyáz, s a mennyire szükséges, meg is húzza magát; valamint 2) azon készületet és helyet, mely az ily várakozásra, vigyázásra, és cél elérésére legalkalmasabb. Lesben ülni. Lest csinálni a bozótban. A lesig bevárni a vadat, a közelgő ellenséget. "A vadász ül hoszszu méla lesben, Vár felajzott nyilra gyors vadat." Vörösmarty. "Az utaknak lese, Kemény harcok helye." Balassa B. Innen ezen öszvetételek: leshely, lesháló, lestőr. Lest vetni am. bizonyos fogó eszközt, pl. hálót, kelepcét, tőrt, tőrököt, elrejtve lehelyezni valahová. Lest hányni, fogó eszközöket több helyen lerakni. Öregnek az ajtóban, ifjunak lesben a halál. (Km.). Mondjuk ugyan ezt is: Lesben állani; de ez a megsunyás eszméjét nem rontja el, mert sunyva is lehet állani, s bizonyosan az is, ki állva les, nem azért áll fel, hogy lássák, hanem mivel ülve célját nem érné, és hogy ez által a lesésnek fő célját, t. i. a látást annál inkább elérhesse. V. ö. LES, önh.

Betűelemzés "LES (2)" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): .-.. . ...

A szó 3 betűs karakterrel van leírva, ebből 1 magánhangzó (33.3%). Ez 4.95 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 0 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 1.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: )2( SEL.

Keresés az interneten "LES (2)" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: LES (2) Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika